Címlap Gyógymasszázs Gyógymasszázs Farkas Noémi gyógymasszőr, pedikűrös

Farkas Noémi gyógymasszőr, pedikűrös

Farkas Noémi néhány éve végezett okleveles gyógymasszőrként, majd ezután megtanulta a lábápoló szakmát is, mindkettőt nagyon szereti azóta is. Most pedikűr - masszázs akció!



Mindig is szerette az emberekkel való foglalkozást, illetve a szószoros értelemben vett kézi munkát. Ilyen ez a két szakma, ahol a megszerzett tudás mellett nagy szükség van a kezeire is. Noémi minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a hozzá látogató  vendégeknek felfrissülést és pihenést nyújtsak a masszázs és lábápolás során.

Elszomorító tény, hogy az ország lakos
ságának nagy része mozgásszervi panaszokkal küzd és sajnos a lábaik is rossz állapotban vannak. A masszıröknek és lábápolóknak az a feladatunk, hogy e szakmák végzése során tehermentesítsék a fáradt és beteg testrészeket az esetleges orvosi ellátás mellett.

  Noémi a hozzá  látogató vendégekkel a kezelés ajánlott menetét megbeszélve kezd hozzá a munkához, minden esetben megbeszélik az esetlegesen fennálló betegségeket és a szükséges kezelést. Fontos számára, hogy a vendégek megelégedetten távozzanak.

Mind a masszázs, mind a lábápolás az egészségmegőrzés érdekében fontos, vagy a már meglévő betegségek, elváltozások miatt szükséges. Javítják az életérzés minőségét, illetve a mindennapok rohanásában nyújtanak a kezelések pihenést és kikapcsolódást.


Noémi ezzel a zárszóval kíván minden kedves Vendégének felfrissülést, ápolt és szép lábakat!


Bejelentkezés: Farkas Noémi: 06 70 503 94 97
Budapest, belváros 5. kerület, Galamb utca 7.


Az árakról itt tájékozódhat...


Figyelem!

*Akciós csomag:

Részmasszázs + pedikűr: 2.600 Ft + 3.000 Ft = 5.600 Ft helyett 5.000 Ft! 

*Érvényes 2012.február 20-ig




























































Pedikűr, gyógymasszázs Kerti Erika mesterkozmetikus: mezoterápia tű nélkül, amely használható arcfiatalításra, hajhullás kezelésére, pigmentfoltok halványítására, a bőrt hatóanyagokkak és vitaminokkal tölti fel. Mikrodermabrázió / bőrcsiszolás során a bőr felső hámrétege eltávolítható ezáltal az alsó sejtsorok működése megújul és normalizálódik. Budapest belváros; A derma-roller / tűs henger/ mezo henger/ kollagén indukciós terápia kezeléssel egyedülálló módon kezelhető / fiatalítható a bőr. A bőr megereszkedése ellen, hegek, hámhiányok, stria, cellulit kezelésére,

aknés hegek eltüntetése, IPL / villanófényes szőrtelenítés, BIO mélyhámlasztás


Kerti Erika mesterkozmetikus az alábbi kezeléseket végzi: mezo kezelés tű nélkül, amely használható arcfiatalításra, hajhullás kezelésére, pigmentfoltok halványítására, a bőrt hatóanyagokkak és vitaminokkal tölti fel. Mikrodermabrázió / bőrcsiszolás során a bőr felső hámrétege eltávolítható ezáltal az alsó sejtsorok működése megújul és normalizálódik.mikrodermabrázió; mezoterápia tű nélkül,IPL / villanófényes kezelés,tartós szempillahosszabbítás,szempilladúsítás, gyulladt bőr kezelése,  akne kezelés,arany kezelés, mélyhámlasztás,bőrcsiszolás, hydroabrázió;dermaroller, tűs henger, AHA-hámlasztás; A derma-roller / tűs henger/ mezo henger/ kollagén indukciós terápia kezeléssel egyedülálló módon kezelhető / fiatalítható a bőr. A bőr megereszkedése ellen, hegek, hámhiányok, stria, cellulit kezelésére, aknés hegek eltüntetése, IPL / villanófényes szőrtelenítés fotorejuvenáció, pigmentfolt halványítás, rozacea kezelése, pedikűr, gyógymasszázs

 

, nelly devuyst

 

BIO mélyhámlasztás.

 


mikrodermabrázió; mezoterápia tű nélkül,IPL / villanófényes kezelés,tartós szempillahosszabbítás,szempilladúsítás, gyulladt bőr kezelése,  akne kezelés,arany kezelés, mélyhámlasztás,bőrcsiszolás, hydroabrázió;dermaroller, tűs henger, AHA-hámlasztás;
<