Mit is jelent az ANTI-AGING?

Találatok: 6596
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

anti aging kozmetika kerti eriMit is jelent az ANTI-AGING – sokak számára még mindig nem ismert a jelentése, ami így fordítható: öregedés ellen, kor ellen. Természetes, hogy mindenki fiatal és fitt és szép akar maradni, senki sem vágyik az öregségre, ráncokra, hajlott hátra. A szalonunk sem véletlenül anti aging szalon, de lássuk be, a korunk sok mindenben mérhető, nem csak az éveink számával.

 

 

 

A fizikai és szellemi frissességünk megőrzését és javítását célzó anti aging medicina már szerte a világban meghonosodott az orvoslásban, szépészetben, táplálkozástudományban, sporttudományban, stb. is. Fiatalságunk, fiatalon maradásunk záloga az anti aging, ezért is kapcsolódik hozzá szervesen a fiatalságkutatás és a gerontológia, amely az öregedés folyamatát igyekszik kutatni és lassítani.  

Legtöbben a ráncaik mélységével mérik a korukat, pedig a fiatalos arc csak egyik mutatója az állapotunknak. A fizikai megjelenésünktől kezdve a testtartásunk milyensége, az izmok-, bőr feszessége, belső szerveink egészségén keresztül a vércukor- és koleszterinszintig számtalan tényező mutatja a biológiai korunkat, ami sokszor nem egyezik meg a kronológiai korral.

 

fiatalsag szakerto

 

Tudjuk, hogy ma már sokkal tovább élünk, mit 1-2 évszázaddal ezelőtt. A nagy kihívást jelenleg az orvoslásban és állami szinten, a szépészetben is az jelenti, hogy ne az öregkor tolódjon ki hanem a fiatal, egészséges, produktív időszak hosszabbodjon meg.

Legfontosabb és leghatékonyabb mindegyik területen a MEGELŐZÉS. Sajos bármely ágazat képviselői elmondhatják, hogy mi magyarok ezzel foglalkozunk legkevésbé. Inkább már csak a helyreálltásra, gyógyulásra, ránctalanításra fektetünk hangsúlyt. Sajnos.

Ennek oka egyrészt, hogy nem vagyunk elég előrelátóak, bár gondoljuk csak el, mennyivel könnyebb megtartani az egészségünket, eljárni sportolni, szedni 1-2 táplálékkiegészítőt, mint gericsérvvel műtétre menni? Mennyivel egyszerűbb fogat mosni, mint fogat implantáltatni? És mint hiteles forrás elmondhatom, sokkal könnyebb a fiatal bőrt megtartani, mint visszaszerezni.

Másrészt sokan sajnálják az időt és a pénzt a megelőzésre, legyen szó az egészségünk, vagy a szépségünk bármely területéről. Érett gondolkodás kell ahhoz, hogy felismerjük ennek fontosságát: nem elég évente, vagy havonta egyszer egészségesen étkezni. Nem elég alkalmanként mozogni kicsit és nem elég évente elmenni egy szuper-fiatalító-kezelésre, hanem mindennap tennünk kell azért, hogy a degenerációs folyamatok lelassuljanak, hogy 30 év múlva is fitt, egészséges vonzó nők legyünk.

Sokszor szembesülünk vele a munkánk során, hogy míg valaki nagy örömmel vesz magának drága cipőt, táskát, új ruhát, arcápolásra az olcsóbb, drogériai termékeket használja. Mert mint mondja, azon akar spórolni, pedig hidd el, hosszú távon sokkal jobb befektetés, mint egy elit márkával logózott szupi táska. 

Talán az étkezés területén már van némi változás, egyre többen gondolják végig, hogy a 400 forintos virsli és a 3000 forintos sonka között nagy különbség van, és hogy nem csak hetente egyszer kell zöldséget enni, hanem rendszeresen!  Így kellene lenni ezzel ez a többi területen is.

A befektetett idő és energia mindig megtérül, a szervezetünk, tesünk, lelkünk meghálálja, ha gondot fordítunk rá. Mozogj, sportolj rendszeresen, étkezz egészségesen, szokj le a kávéról, cigiről, energiaitalokról, alkoholról. Tarózkodj sokat a szabadban, tanuld meg levezetni a stresszt, ha kell fordulj szakemberhez, mert a lelki egészség éppoly fontos, mint a testi. Ne felejtsd el az évi szűrővizsgálatokat sem, a vérvételt, vagy a fogorvost. 

 

fiatal kozmetika

 

ÉS nagyon fontos: ha a családban van hajlamosító tényező, arra a területre fokozottan figyelj, azon a téren tegyél többet a fiatalségodért, egészségedért. Ha szívbeteg volt a nagyapád, ideje omega3 olajat szedned, ha anyukádnak porc problémái voltak, ne várd meg, amíg neked is kialakul, kezdj el porcépítőt szedni. Ha a bőröd fiatalsága a gyenge pontod, akkor tedd még rendszeresebbé a szépészeti kezeléseket. A megelőzés mindig megtérül.

  

 Tehát az anti aging nem egy kezelés, hanem életmód, amit ma is elkezdhetsz. Maradj fiatal!

  

A teljesség igénye nélkül, mit nyersz: 

Ha eljársz sportolni - az izmaid fiatalságát megőrzöd, a mozgásod nem korlátozódik be, jobb marad a testtartásod, a belső szerveid egészségesebbek maradnak, megerősödik a szívizomzatod, csökken a narancsbőr a combodon, éés boldogabb leszel a termelődő endorfin hatására;

Ha rendszeresen ápolod a bőrödet, regeneráló kezeléseke jársz – szebb, fiatalabb marad  bőröd, később sem kellenek fájdalma és drasztikus megoldások, jobb marad  a bőröd izomzata, tónusa, erezettsége, nem veszíted el az önbizalmadat, sőt letagadhatsz néhány évet;

Ha figyelsz a súlyodra – az elhízás a legnagyobb rizikófaktor, jelentősen megemeli a stroke, magasvérnyomás, epekövesség, cukorbetegség, rák kialakulásának esélyét, - meg sem próbálom felsorolni a karcsúság minden előnyét, de talán elég az is, ha a tükröt említem;

Ha egészségesen étkezel – megőrzöd a csinos alakodat, jó eséllyel nem leszel cukorbeteg, köszvényes, inzulinrezisztens, autoimmun beteg, fiatalabbak maradnak az izmaid, hidratáltabb, feszesebb marad a bőröd, jobb állapotban lesz a szíved, érrendszered és sokkal kisebb az esélyed a rákos betegségekre;

Ha szűrővizsgálatokra jársz – még mielőtt kialakulnak a betegségek, megelőzheted őket, épek maradnak a fogaid, kisebb eséllyel halsz meg méhnyakrákban, szívinfarktusban, cukorbetegségben.

 

Apropó, voltál az idén nőgyógyásznál? Fogorvosnál? Vérvételen?  Jelentkezz be még ma.

 

 

Kerti Eri mesterkozmetikus, anti aging szakértő
1055 Bp. V. kerület Stollár Béla utca 14/A.
Telefon: 20 771 39 84