A génmanipulált élelmiszerek veszélyei
2010-ben Istent játszik az ember? címmel jelent meg az alábbi írás a Magyar Hírlapban: Az első kérdés, ami felvetődik, mindenképpen morális jellegű. Azaz van-e joga az embernek megváltoztatni az élőlények eleve elrendelt genetikai rendszerét? Nem a Teremtő dolga-e mindez?!
És ha igen, akkor nem lendül-e túl minden neki szabott határon az ember a genetikai rendszerek megváltoztatásával, nem lesz-e baj abból, hogy immáron Isten helyébe képzeli magát? A másik kérdés sokkal prózaibb, s több nagy világcég is feltette már magának: mennyit lehet ebből „kaszálni”?Létezik egy hivatalos propagandafolyam a világon, amely szerint a genetikailag módosított növények termesztése olcsó, biztonságos és kiszámítható. Hiszen éppen azért változtatta meg a tudomány például a kukorica genetikai rendszerét, hogy az önmaga is a képes legyen annyi és olyan vegyi anyagot, értsd: mérget termelni, amellyel megölheti a rátámadó kártevőt, a kukoricamolyt vagy a kukoricabogarat. Így tehát nem kell a gazdálkodóknak a moly ellen védekezni, ami jelentősen, a propaganda szerint legalább 25 százalékkal csökkenti a termelési költségeket. Valójában a gazdák nem védekeznek a kukoricamoly ellen, mert nem okoz jelentős kárt, így tehát megtakarítás nincs, viszont a génmódosított kukorica minden sejtje rovarölő szert termel, amely bekerül a táplálékláncba.
Ami a tudomány és a gazdálkodás jövőjét illeti... az olcsó, könnyen termelhető növényfajtákkal megszüntethető a Föld nagy térségeit sújtó éhínség. Ez a GMO-lobbi legfőbb érve.
Dr. Bardócz Zsuzsa kutató, aki férjével, dr. Pusztai Árpáddal együtt a GM növények bevizsgálási lehetőségeivel foglalkozott Skóciában, állítja, hogy a genetikai módosítás egyelőre önmaga őskorában jár. Ott, ahol még a véletlenek uralnak mindent. Szerinte ma úgy, és olyan hatásfokkal lőhetők be idegen gének egy adott növény szervezetébe, mintha egy íjász bekötött szemmel próbálná eltalálni a céltáblát. Dr. Bardócz Zsuzsa a férjével közösen végzett kísérleteiben úgy tapasztalta, száz belövésből körülbelül kettőben sikerül a megfelelő helyre juttatni az új géneket. De még így is kiszámíthatatlan, hogy mi történik ezután. Egy új, belőtt gén nemcsak a kívánt és óhajtott változást idézi elő az adott növény génrendszerében, hanem legalább egy-öt százalékban módosítja azt. A tudomány semmilyen kutatási eredménnyel és tapasztalattal sem rendelkezik azzal kapcsolatosan, hogy a genetikailag módosított növényekből készült élelmiszerek milyen hatást gyakorolnak az emberi szervezetre. Nemcsak arról van szó, tette hozzá dr. Bardócz Zsuzsa, hogy meglehetősen kevés idő telt el a GM növények első, 1983-as megjelenése óta, hanem arról is, hogy a GM vetőmagokat előállító nagyvállalatok nem hajlandók a kutatásokhoz, összehasonlításokhoz szükséges mintákat adni. És ez nem a véletlen műve.
Azok a nagy világcégek – mindenekelőtt az amerikai Monsanto –, amelyek a GM vetőmagok előállításával foglalkoznak, keményen védik üzleti érdekeiket. A Monsanto tipikus vegyi üzem volt azelőtt. A növényvédő szerek gyártásán keresztül jutott el a GMO technológiáig, s mára össze is kapcsolta ezeket. Egy olyan önálló gyártási és üzleti univerzumot hozott létre, amelyben összekapcsolódik a GM növények vetőmagjainak előállítása, s a GM növényekhez kapcsolódó speciális növényvédő szerek gyártása, valamint a GM növények termesztésével kapcsolatos technológiák eladása. Aki GM növényeket akar termelni, annak például minden esztendőben meg kell vásárolnia ezt a licencet. Mint ahogy a vetőmagot is, hiszen a vevő szerződésben vállalja, hogy saját vetőmagról nem szaporítja tovább a GM növényeket, és szigorúan csak a megjelölt növényvédő szereket használja a termesztésükhöz. Minden szerződésszegésnek jogi következménye van. A Monsanto egyes becslések szerint körülbelül 300 amerikai, illetve kanadai farmerral áll perben manapság.
A rengeteg járulékos költség, kötelezvény, és az évente fizetendő licencdíjak miatt egyes szakemberek szerint a GM növények termesztése a hagyományos növények termesztésének a kétszeresébe-háromszorosába is kerülhet. Óriási üzletről van szó tehát. Számos állami, illetve társadalmi, sőt, szociális intézmény is itt, ebben szeretné fialtatni a pénzét, így tettek egyes nagy, amerikai nyugdíjalapok is. És nincs pardon, ha például a Monsanto üzleti érdekeiről van szó. Egy kanadai gazda földjei mellett a szomszédja a Monsanto repcefajtáját termelte. A szél átfújta az ő tábláira a génmódosított repce magvait, amelyek ott kicsíráztak. A Monsanto ezt észrevette, s azonnal perelt. A per teljes tönkremenetellel fenyegette a gazdát, csakhogy a bíróság neki adott igazat. Mondhatni először az efféle perek hosszú történetében.
Megkérdeztek egy nagy GMO-vállalkozást az amerikai elnökválasztás előtt, hogy ki lenne a jobb számukra, a demokrata vagy a republikánus jelölt. A cég azt mondta: mindegy, mindkettő kampányát támogatta. Innen kezdve nyilván nem véletlen az sem, hogy a világ fejlődő országaiba juttatott segélyszállítmányok jelentős része GM gabonából áll. Van olyan afrikai állam, amely csak őrölve fogadja el az effajta szállítmányt, mert így a zsákokból kipergő magok nem tudják megfertőzni az adott ország területeit.
Fertőző lenne a GMO? Sok szakember szerint ha egy GM növény magvai bekerülnek egy adott természeti környezetbe, akkor sohasem lehet kiirtani onnan. Bár a nagy cégek és a GMO-rendszerek pártolói teljesen biztonságosnak hirdetik a genetikailag módosított mezőgazdasági növényeket, s állítják, hogy egy 50-60 méteres pufferzónával meg lehet védeni a hagyományos termőtáblákat. Biológusok és környezetvédők szerint viszont a nagyobb szelek akár több száz méteren keresztül is képesek utaztatni odafönn a levegőben a pollent vagy egy-egy magot. A GMO ellen védekezni nagyon nehéz. Ha nem lehetetlen.
Magyarország szántóterületei GMO- mentesek, legalábbis egyelőre. De persze küzd az érdekeiért a hazai GMO- lobbi is, amely állítja, hogy a genetikai módosítás nem más, mint a hagyományos növénynemesítés modern, tudományos eszközökkel. Ez a lobbi azt ugyan nem szeretné, hogy hazánkban GM növényekből készült élelmiszerek kerüljenek a boltokba, de például a biodízelgyártásban csak genetikailag módosított gabonát használna. Hatalmas szántóterületeket szán erre. Kóka János miniszterként, Gyurcsány Ferenc pedig miniszterelnökként is járt amerikai útja során GMO-óriáscégeknél.
Ángyán József, a szaktárca jelenlegi államtitkára korábban sokszor elmondta, a GM növények és származékaik – ha akarjuk, ha nem – már itt vannak Magyarországon. Egyrészt takarmánynak szánt dél-amerikai szója importon keresztül, s feldolgozott húskészítményekben. Ángyán József szerint a boltban kapható hazai húskészítmények csaknem 60 százaléka tartalmaz GMO-elemeket és származékokat. Az elmúlt nyolc esztendő alatt nemcsak módszer, de rendszer sem épült ki ennek a kiszűrésére. Pedig vannak figyelmeztető kísérletek a világban, amelyek a GMO talányaira és veszélyeire hívják fel a figyelmet.
A leghíresebb ezek közül az a kísérlet, amelyet az osztrák egészségügyi minisztérium rendelt meg. Dr. Bardócz Zsuzsa elmondta, GM kukoricával tápláltak közönséges egereket a vizsgálatban a kutatók. Jól lehetett érzékelni a generációról generációra bekövetkezett változást. Többek között szervi elváltozásokat is. A lényeg, hogy egyre csökkent a kísérleti állatok utódainak száma, jelentősen és folyamatosan csökkent a generációk nemzőképessége. A GM kukoricával táplált nőstény egerek nagy része a negyedik szülés után terméketlen lett.
Vannak egyszerűbb, nem a laboratóriumok, hanem a mindennapok által kínált tapasztaltok is. Egy amerikai farmer GM takarmánnyal táplált egy sertés kocát. Az állat megtermékenyült ugyan, de nem kismalacot, csak egy vízzel telt hólyagot hozott a világra. A farmer a nyilvánosság elé akart lépni, és pert akart indítani a Monsanto ellen. A cégóriás azonban megegyezést kínált neki.

Az Egyesült Államokban nem kell feltüntetni, hogy van-e GM növény egy-egy élelmiszer-ipari készítményben. Miért is kellene, amikor olyan szervezetek és személyek állnak a GM technológia mögött, mint például a rendkívül befolyásos Bilderberg csoport vagy Bill Gates, a Microsoft dúsgazdag guruja.
A Monsanto és cégtársai is óriásvállalatokká nőtték ki magukat, növényvédőszer-gyártás, vetőmag-előállítás, élelmiszer-ipari termékek, gyógyszerek: a GMO-s világ lobbija fokozatosan rátette a kezét mindenre, a vetőmagok gyártásának területét is bekebelezték, már a kezükben van a „hagyományos” vetőmag-előállítás nyolcvan százaléka.
Egyébként dr. Bardócz Zsuzsa mint kutató, nem veti el a GMO kérdését. A szakember úgy véli, a növények genetikai módosításának még hoszszú-hosszú évtizedekig a zárt laboratóriumokban és a kísérleti programokban van a helye. Amíg meg nem ismeri a tudomány az eljárás igazi természetét, valamint annak biológiai, élettani következményeit. Addig csak egy ketyegő bomba a GMO-technológia, semmi más.
GMO-s csiki-csuki az unióban
Sinkovics Ferenc teljes cikkét a Magyar Hírlap oldalán olvashatja...
Alsó-Szempilla hosszabbítás
Kerti Erika mesterkozmetikusszolgáltatásai: mezoterápia tű nélkül, amely használható arcfiatalításra, hajhullás kezelésére, pigmentfoltok halványítására, a bőrt hatóanyagokkak és vitaminokkal tölti fel. Mikrodermabrázió / bőrcsiszolás során a bőr felső hámrétege eltávolítható ezáltal az alsó sejtsorok működése megújul és normalizálódik. Gyulladt, heges, tisztátáalan bőrre. Budapest belváros;
mikrodermabrázió; mezoterápia tű nélkül,IPL / villanófényes kezelés,tartós szempillahosszabbítás,szempilladúsítás, gyulladt bőr kezelése, akne kezelés,arany kezelés, mélyhámlasztás,bőrcsiszolás, hydroabrázió;dermaroller, tűs henger,
AHA-hámlasztás;
A derma-roller / tűs henger/ mezo henger/ kollagén indukciós terápia kezeléssel egyedülálló módon kezelhető / fiatalítható a bőr. A bőr megereszkedése ellen, hegek, hámhiányok, stria, cellulit kezelésére, tű nélküli mezotrápiával kombinálható. 3 D szempillahosszabbítás; Aknés hegek eltüntetése, IPL / villanófényes szőrtelenítés, enzimes végleges szőrtelenítés, BIO mélyhámlasztás, Aha mélyhámlasztás. Alsó szempilla hosszabbítás
Kerti Erika mesterkozmetikus az alábbi kezeléseket végzi: mezo kezelés tű nélkül, amely használható arcfiatalításra, hajhullás kezelésére, pigmentfoltok halványítására, a bőrt hatóanyagokkak és vitaminokkal tölti fel. Mikrodermabrázió / bőrcsiszolás során a bőr felső hámrétege eltávolítható ezáltal az alsó sejtsorok működése megújul és normalizálódik.mikrodermabrázió; 3 D szempillahosszabbítás; mezoterápia tű nélkül,IPL / villanófényes kezelés,tartós szempillahosszabbítás,szempilladúsítás, gyulladt bőr kezelése, akne kezelés,arany kezelés, mélyhámlasztás,bőrcsiszolás, hydroabrázió;dermaroller, tűs henger, AHA-hámlasztás; A derma-roller / tűs henger/ mezo henger/ kollagén indukciós terápia kezeléssel egyedülálló módon kezelhető / fiatalítható a bőr. A bőr megereszkedése ellen, hegek, hámhiányok, stria, cellulit kezelésére, aknés hegek eltüntetése, IPL / villanófényes szőrtelenítés
fotorejuvenáció, pigmentfolt halványítás, rozacea kezelése,
| Következő > |
|---|