A nyers kakaóbab vegyületeivel megelőzhető az időskori szellemi hanyatlás

Találatok: 439
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


kakaobab demencia alzheimer ellen 200Nos, azért ez nem azt jelenti, hogy tömjük magunkat csokival, de az Alzheimer-, Parkinson kór és az időskori elbutulás (demencia) ellen fontos fegyver lehet! Tudtad, hogy már fiatal felnőttkorban romolhatnak a kongitív funkciók, amelyek sokszor összefüggésbe hozhatók az 50-60-as években kezdődő szellemi hanyatlással? MARADJ FIATAL!


A Columbia Egyetem kutatói érdekes eredményekre jutottak, amikor tudományos vizsgálatnak vetették alá a nyers kakaóbabban található flavonoidokat. A tudósok arról számoltak be, hogy a kakaóbabban található természetes gyógyhatású vegyületcsoport, a flavonoidok segítségével megelőzhető a korral járó szellemi leépülés, más néven a demencia.

1. Természetesen a demenecia ellen
A Columbia Egyetemen végzett tanulmány egyik vezető szerzője, Scott A. Small professzor korábbi állatkísérleteiben már kimutatta, hogy a korral járó szellemi hanyatlás összefügg az emlékezetért és a térbeli tájékozódásért felelős agyterület, a hippokampusz meghatározott részén, az úgynevezett gyrus dentatusban (fogazott agytekervényben) bekövetkező elváltozásokkal.

A kutatók ezúttal azt vizsgálták, hogy az embereknél is létezik-e ok-okozati összefüggés a gyrus dentatus elváltozásai és a korral járó szellemi hanyatlás között, illetve visszafordítható-e ez a folyamat a nyers kakaóbab flavonoidjainak segítségével, ugyanis korábbi kutatások során már bebizonyosodott, hogy a kakaóbab flavonoidjai az egerek esetében képes elősegíteni az idegsejtek közötti összekapcsolódásokat a fogazott agytekervényben.

2. A vizsgálat eredményei figyelemre méltóak
A három hónapon át tartó vizsgálatokban harminchét, 50 és 69 éves közötti önkéntes vett részt. A résztvevők fele magas, napi 900 milligramm kakaó flavonoidot (kb. 7 szem nyers kakóbab) tartalmazó italt fogyasztott, míg a kontrollcsoport étrendjében mindössze napi 10 milligramm ilyen vegyület szerepelt.

A kutatás kezdetén és a végén az összes résztvevőt funkcionális MRI vizsgálatnak vetették alá, amelynek során vizsgálták az agyterület anyagcseréjének milyenségéről tanúskodó vérellátást és valamennyi önkéntessel memóriateszteket is végeztettek.

„Az agyi képalkotó eljárás észrevehető változásokat mutatott ki azoknál, akik magas, napi 900 milligramm flavonoid-dózisokat szedtek" - közölte a tanulmány első szerzője, Adam M. Brickman docens. A csoport tagjai sokkal jobb eredményeket értek el a memóriateszteken is, az önkéntesek három hónap után a 30-40 évesek szintjén teljesítettek.

A tudós egyben azt is hangsúlyozta, hogy a vizsgálatok során alkalmazott speciális ital nem azonos a csokoládéval, így óva intett mindenkit attól, hogy fokozott édességfogyasztással próbálja a kutatások során kimutatott eredményeket elérni.

3. A nyers, napon szárított kakaóbab
Számtalan olyan tanulmány napvilágot látott már, melyek a kakaó-flavonoidok élettani hatásait vizsgálták olyan különböző egészségügyi problémákat érintően is, mint például a 2-es típusú cukorbetegség, a demencia megelőzése, vagy éppen a magas vérnyomás. A vizsgálatokban résztvevők megközelítőleg 1000 milligramm dózisú kakaó-flavonoidot fogyasztottak naponta, amitől kiváló eredmények születtek! A nyers, napon szárított kakaóbab teljes súlynak 12-18%-kát teszik ki a flavonoidok, ekkora dózis beviteléhez 6 gramm kakaóbabot (megközelítőleg 6 szemet) kell elfogyasztanunk naponta.

A kakaóbab fogyasztásnak pozitív hatássai lehetnek az alábbi esetekben is:
2-es típusú cukorbetegség
vérnyomás problémák
időskori elbutulás (demencia) megelőzése
túlsúlyosság
vese problémák
kedvtelenség, depresszió
sclerosis multiplex
májbetegség
D-vitamin hiány


4. Milyen kakaót és csokoládét fogyasszunk?
Magas kakaó tartalmú, lehetőleg nyers kakaóbabot, feldolgozatlan termékeket válassz! Minél jobban feldolgozzák a kakaóbabot, annál több hasznos vegyületet elpusztítanak belőle. Használjuk ki, amit a természet olyan jól megalkotott!

A kakaóbab a fekete csokoládéra hasonlító enyhén kesernyés, de egyben gyümölcsös és citrusos ízű. Amennyiben szeretnéd a nyers kakaóbab egészségre gyakorolt hatásait maximálisan kihasználni, azt javasolják, 5-7 szem kakaóbabot rágcsálj el naponta. A nyers kakaóbab egészben, vagy őrölve fogyasztható önmagában, de adhatod például, müzlikhez és smoothie-hoz is is.

A nyers kakaóbabot a természet egyik leghatékonyabb szuperételeként tartják számon, amely több, mint 300 különböző értékes vegyületet tartalmaz!

Többek között jelentős mennyiségű Omega-6 és Omega-3 zsírsavat, ásványi anyagokat és vitaminokat, gazdagon megtalálható benne például a foszfor, vas, magnézium, réz, kálium, kalcium, szelén és a cink, valamint a béta-karotin, az A, B1, B2, B3, B5, B6, B8, B12, C, D és az E vitamin is.

Mindemellett a természet egyik leggazdagabb antioxidáns forrása, amiért az antioxidánsok királyaként is sokszor emlegetik. 

A rövid ideig fermentált és az alacsonyabb hőmérsékleten, hosszabb ideig történő szárított kakaóbabok átlagon felüli vitamin és tápanyag tartalommal rendelkeznek! A nyers kakaóbab rendszeres fogyasztásával természetesen vitalizálhatjuk a szervezetünket, bőséges antioxidáns kapacitása pedig védelmet nyújthat a különböző egészségügyi kihívásokkal szemben.

 
5. Mi a demencia?
A szellemi képességek kóros mértékű elvesztésével járó demencia világszerte súlyos problémát jelent. Európában több mint hétmillió, Magyarországon pedig legalább 200 ezer ember lehet közvetlenül érintett. De mi is az a demencia? A latin eredetű kifejezés szó szerint értelmezve értelem nélküli állapotot jelent.

A gyakran csak szellemi hanyatlásnak nevezett betegségcsoport kialakulásának valószínűsége az életkor előrehaladtával nő. 60 éves kor felett már minden tizedik ember érintett, 90 éves kor felett már több mint 30 százalékos ez az arány. A kor előrehaladásával sajnos romlanak a kognitív funkciók, és ez a folyamat már a fiatal felnőttkorban elkezdődik, a tapasztalható tünetek azonban csak az 50-60-as években jelentkeznek először.

6. Mik azok a flavonoidok
A flavonoidok a növényvilágban elterjedt gyógyhatású vegyületcsoport, sok gyógynövény a flavonoidoknak köszönheti előnyös tulajdonságait. A másodlagos növényi anyagcseretermékek közé tartoznak, amelyek bioszintézise a poliketid és a sikimisav úton megy végbe.A flavonoidok szobahőmérsékleten szilárd, nem illékony vegyületek.

 A flavonoidok onnan kapták a nevüket, hogy a vegyületcsoportba tartozó anyagok zöme sárga színű (flavus latinul sárga). Az UV-fényt elnyelik, így a rovarok számára a virágzat flavonoidtartalma vonzó hatású.

Ezt a vegyületcsoportot Nobel-díjas tudósunk, Szent-Györgyi Albert fedezte fel 1930-ban. Kutatótársaival, köztük Rusznyák István belgyógyásszal megállapította, hogy a flavonoidokkal kombinált C-vitamin jelentős érfalvédő hatással rendelkezik.

Ekkor még azt feltételezték, hogy a flavonoidok is a vitaminok közé sorolható, a szervezet számára esszenciális anyagok (a P-vitamin névvel illették ezeket a vegyületeket), később azonban kiderült, hogy fogyasztásuk nem elengedhetetlenül szükséges az egészség megőrzéséhez, így ma a flavonoidokat nem tekintik vitaminnak.

Bizonyos flavonoidokat (pl. rutin, heszperidin, diozmin) napjainkban is használnak a gyógyászatban, jellemzően érvédő hatásuk miatt. A flavonoidok széles körű kémiai és biológiai aktivitással rendelkeznek. A legtöbb flavonoid antioxidáns vitaminokkal (A-, C-, E-vitamin) együttesen fejti ki hatását, azok hatását erősíti.

 

 Források: Infomed , Kakaobab.com Wikipédia 

 

 Kerti Eri mesterkozmetikus, anti aging szakértő
1066 Budapest Dessewffy utca 22. 
Tel: 06 20 771 39 84

legjobb kozmetikus

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tanulmány vezető szerzője, Scott A. Small professzor korábbi állatkísérleteiben kimutatta, hogy a korral járó szellemi hanyatlás összefügg az emlékezetért és a térbeli tájékozódásért felelős agyterület, a hippokampusz meghatározott részén, az úgynevezett gyrus dentatusban (fogazott agytekervényben) bekövetkező elváltozásokkal.